Nógrád jelene és jövője a Neogradiensis Eurorégió belül
Szlovákia és Magyarország további országokkal együtt felvételét kéri az Európai Unióba. Ez nagy lehetőséget és új kihívást jelent országainknak, régióinknak, falvainknak, gazdaságunknak, de a polgároknak is a XXI. század küszöbén.
A jelenlegi legfontosabb feladatunk, hogy közösen értékeljük és igazodjunk az EU-tól remélt elvárásainkhoz és fordítva. A közösség életének szempontjából, de a polgár szemszögéből az is nagyon fontos, hogyan lehet majd az elvárásokat, szükségleteket és célokat átültetni a gyakorlatba, vagyis hogyan sikerül majd az alapelveket a valóságban elsajátítani, hogyan tudunk majd élni velük.
Ezért is az új lehetőségeket és az EU eszközeit, tehát az előcsatlakozási alapokat (PHARE, SAPARD, ISPA) és a jövőben az EU strukturális alapjait (ERDF, ESF, EAGGF, Kohéziós alap) a meghatározott alapelveknek megfelelően kellenne kihasználni.
- Kiegészíthetőség alapelve
- Koncentráció alapelve
- Programozás alapelve
- Partnerkapcsolatok alapelve
- Szubszidiaritás alapelve
A támogatási alapok azt a célt szolgálják, hogy a régiók és az EU tagállamai közötti egyenlőtlenségek mérséklődjenek. Hogy felkészültek vagyunk-e már most a pénzeszközök kihasználására a meghatározott alapelvek alapján, és a kitűzött célok megvalósításának eszközeként ezeket minél hatékonyabban és célszerűbben koncentrálni tudjuk-e és felhasználni különböző szinteken (állami szinten, régiók szintjén, települések szintjén és más alanyok szintjén, stb.), ezt a jövő mutatja meg. Az EU új programozási és pénzügyi tervezési időszakában vagyunk, tehát a 2000-2006 -os időszakban, amikor az EU is átalakításon megy át, és amikor a tagjelölt államok előfelvételi időszakában történő finanszírozása szintén nagy intenzitással bír. A mi feladatunk ezért minél jobban összhangba hozni Szlovákia és Magyarország jogrendszerét az Európai Unió törvényeivel, és a pénzeszközök minél hatékonyabb költségvetési rendezése, hozzáigazítása az EU-ba való csatlakozás feltételeihez. Számunkra fontos kialakítani a törvények átültetésének, a finanszírozás és az EU politikai irányelvek intézményesítését. Közülük az egyik legfontosabb politikát, a régió irányításának politikáját - a mi viszonylatunkban nagyon fontos mindez a Neogradiensis Eurorégió szintjén.
Az állami régiópolitika hatékonysága egyenes arányban függ a helyi régiópolitika hatékonyságától, melyet nem lehet központi szintről, vagyis állami szintről hatékonyan irányítani. A régiók azon képessége, hogy rugalmasan reagáljanak a lehetőségekre, melyek összefüggnek Szlovákia és Magyarország EU-ba való bekerülésével, betartani az EU meghatározott alapelveit, életképes és hosszú távon megtartható tervezetek kidolgozása a régiópolitika, az országok határon átnyúló együttműködésének és az EU kiteljesedésének céljával - helyi viszonylatban ez a régió irányítói kezében van / közigazgatás, falvak, cégek, bankok, polgári szervezetek stb./ a határ mindkét oldalán. A sikeresség függ a helyi eszközök mozgósításának mértékétől, pontosabban az emberi, anyagi és pénzügyi, de nem utolsó sorban a politikai akarattól, mely támogatja Szlovákia és Magyarország jószomszédi kapcsolatait. Hogy mindezen eszközöket az EU eszközeivel egyetemben /az EU előcsatlakozási és a támogatási alapjai, Know-How stb./ hasznosan és hatékonyan használják ki a régiókban is, ki kell használni az irányítás új és hatékony eszközeit. Az irányításban ezeket az új eszközöket az Eurorégión belüli stratégiai és operatív célok megvalósítására kell fordítani, összhangban Szlovákia és Magyarország az EU-ba való bekerülésének céljaival, de a tájékozott politika fejlesztésének megvalósítására helyi szinten is, pontosabban a mikrorégiókban, a Neogradiensis Eurorégió területén belül a városokban, falvakban.
A Neogradiensis Eurorégió, ahol élünk, tükrözi nemcsak a természeti és földrajzi adottságokat, de a közösség együttműködését, kiegyensúlyozottságát, gazdálkodását, a rendet és a maga varázsát, melyet a polgárok, vállalkozók, a közigazgatási szervek alakítanak ki, akik a Neogradiensis Eurorégió területén tevékenykednek. Ezek olyan értékek, melyekkel alakítható a határon túli együttműködés is, a jószomszédi viszonyok a szlovák és magyar nemzet és nemzetiségek közötti együttélés. Ezen távlatok keretein belül fontos alakítani az emberi kapcsolatokat, melyek segítségével közösen alakul ki az egész Neogradiensis Eurorégió értéke és atmoszférája.
A problémák összetettsége és sokrétűsége jelenleg megköveteli a rendszerben való gondolkodást a társadalom legkissebb összetevői szintjétől kezdve - család, szervezetek, önkormányzatok, a régiókon keresztül a legfelsőbb szintig, azaz az állami szintig.
Jelenleg is (a XXI. században) a társadalom legnagyobb hajtóereje a gazdaság és az üzlet óriási fejlődésen és változáson megy keresztül. Soha azelőtt az emberek nem gyártottak és vásároltak annyit, mint most. Némely régióban azonban éppen fordított a helyzet, a kis konkurenciaképesség, a piac telítettsége, a jelentős cégek csődje, szakemberek elvándorlása - "agyelszívás", gazdasági hanyatlást, munkanélküliséget és szociális pangást eredményeznek (ez főleg a Neogradiensis Eurorégióra jelenleg is még jellemző). Ezeket az egyenlőtlenségeket meg akarjuk oldani globális és helyi szinten is az Eurorégió keretén belül az Európai Unió alapelveinek megfelelően, melyeket a regionális politika számára hoztak létre.
A Neogradiensis Eurorégió szociális és gazdasági elemzésekor, az adatok feldolgozásakor, lehetőség volt komplex módon megismerni és azonosítani az Eurorégió gyengeségeit, erősségeit, főleg fejlődésének lehetőségeit és annak esetleges korlátait is. Ez egy komplexen feldolgozott anyag az Eurorégió közös fejlesztésének elindításához, és a határon túli kapcsolatok minőségének javításához egy közös szociális-térség kialakításához és a sokrétű érdekelt együttműködő felek munkájához, azaz a közös "termék" - ún. Neogradiensis Eurorégió megteremtéséhez. A közös tevékenységek legfontosabb alakítói főleg az önkormányzatok partneri kapcsolatai lesznek - városok, falvak, vállalkozói egységek, állami és magán szervezetek, iskolák, egyházak, nonprofit szervezetek és nem utolsó sorban az Eurorégió területén élő polgárok, akiknek tudatosítaniuk kell a közös felelősséget az érintett területek hanyatlásának megállításában és a hosszú távon megtartható fejlődés megteremtésében. A stratégiai részek, tehát "Általános és specifikus célok a Neogradiensis Eurorégió fejlesztésére: prioritások, stratégiák, intézkedések, melyek beletorkollnak a konkrét együttműködési tervek megvalósításába, Szlovákia és Magyarország állami regionális politikájára, kapcsolódnak a két állam államközi egyezményeire, s egyéb más közös egyezményekre, mely az EU alapelveket képviselik azzal a lehetőséggel, hogy már az előcsatlakozási időszakban kihasználhatóak legyenek az EU támogatási programok - PHARE, PHARE CBC, SAPARD, ISPA és a további támogatási programok (pl. INTERREG). Az 1998.december 18.-i EK Bizottsági Határozat megnyitotta a PHARE-PHARE határok közötti együttműködést így a lehetőségeket az együttműködésre a szlovák - magyar határ mentén is. Megteremtődtek a feltételek a PHARE CBC program beindítására Szlovákia és Magyarország között. A határon átnyúló együttműködés és a hálózatépítés a területi fejlődés vonatkozásában fokozott jelentőséggel bír a magyar-szlovák határmenti térségekben. Szlovákiának éppen ez a térsége, úgy mint a határ túloldalán lévő térség is periférikus elhelyezkedéséből is adódóan a kevésbé versenyképes régiók közé tartozik.
Ezért a NEOGRADIENSIS EURORÉGIÓ alapító okiratában lefektetett fejlesztési elvek is a régiónk versenyképességének növelésére irányulnak...
|